Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Lélekmelegítő

2008.06.05. 18:04

A télen egy éjszakai túrára készültünk, az egyik boltban a vodkákat nézegettük, az előző évi tapasztalat alapján gondoltuk éjfél után jól jön majd. Nézelődés közben egy idősebb úriember odajött hozzánk és közölte, hogy a sor elején kóser szilvát is találunk.

Zenekar

2008.06.05. 17:43

Még a '80-as évek elején elkapott minket is a zenekar alapítási vágy, gyorsan össze is hoztunk egy 3 tagú bandát, dob, gitár ének. Mivel nekem semmilyen zenei előképzettségem nem volt én lettem az énekes. Megírtuk az első számot, szöveg, zene rendben elkezdtünk próbálni. A két hangszer már összeállt, de az ének csak vers maradt. A negyedik próbára beállított a zenekar vezető 2 liter borral, csak lestünk rá, eddig csak próba után ittunk. A próba előtt csak nekem öntött 2 pohárral amit egyből meg kellett innom, innentől a versből ének lett.
süti beállítások módosítása